Üzletkötői jutalék elszámolás
Üzletkötői jutalék elszámolás segítségével egy elmúlt időszak számláinak nettó összegei alapján az üzletkötő dolgozók jutaléka kiszámolható. A rendszer figyelembe tudja venni a progresszív sávok százalékos mértékét vagy a termék/termékcsoport százalékos mértékeit.
FIFO visszamenőlegesen
FIFO szerinti készletérték visszamenőlegesen (és jövőbeni bizonylatok esetén jövőre vonatkozóan) is lekérdezhető.
Fizetési felszólítás vevőkről is elérhető
Vevők listájáról is elérhető a fizetési felszólítás funkció.
Figyelmeztetés nyitott bizonylatokra
Felhasználónként beállítható, hogy szállítólevél/számla készítésekor jelenjen-e meg figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy nyitott vevői rendelés vagy szállítólevél tartozik az aktuális vevőhöz.
Projekt állapotok
Projektekhez állapotot lehet rendelni. Egyénileg definiálható állapotok közül lehet választani, megadható, hogy melyik állapot végállapot, azaz ilyenkor a projekt lezárt állapotba kerül.
Cég kódjai vevő és szállító oldalon
A bizonylatokat kiállító céghez vevőnként/szállítónként egyedi kódot lehet rendelni, amely fentüntetésre is kerül a bizonylaton. Példa erre a multi jellegű kereskedelmi partnerek, akik a bejövő számláikat csak akkor fogadják be, ha azon a cégnév mellett egy cégazonosító is szerepel.
Vevői rendelés nyitott mennyiségek nyomtatása
Vevői rendelések listájáról lehetőség van csak a nyitott rendelés mennyiségeket nyomtatni. Ilyen esetben csak a nyitott tételek kerülnek nyomtatásra és csak a nyitott mennyiség jelenik meg.
Partner formanyomtatványok példányszám
Partner formanyomtatványok nyomtatása esetén példányszám beállítható.
Bejövő bizonylatok végösszegei módosíthatóak
Bejövő bizonylatok rögzítése során lehetőség van a tétel- és a bizonylat végösszegeket kézzel módosítani. Eltérő kerekítési szabályokat használó partnerek bizonylatainak rögzítése során ez szükséges lehet.
Pénz érkezett – több számla
Pénz érkezett funkcióban a beírt összeg több számlára való illeszkedését is vizsgálja a program.</Description>
E-mail aláírások
Felhasználónként van lehetőség e-mail aláírások beillesztésére. Az aláírás a beépített HTML szerkesztővel állítható össze.
Felhasználóhoz rendelhető e-mail sablonok
Lehetőség van felhasználóhoz kötötten elmenteni e-mail sablonokat, így minden dolgozó a saját szövegezésű email üzenet sablonjait tudja összeállítani.
E-mail sablonok gyors mentése
E-mail küldő ablakból közvetlenül van lehetőség elmenteni az e-mail sablonok közé az éppen megírt e-mail üzenetet későbbi felhasználásra.
SyX beépülők letöltőközpont
SyX beépülők a Letöltőközpontból is elérhetőek. A funkció a SyX beépülők karbantartása ablakon érhető el.</Description>
SyX beépülők digitális aláírással
SyX beépülők csak digitális aláírással telepíthetők a rendszerbe, illetve a biztonsági kockázatok ismertetése mellett felhasználói felelősségre.
Gyári számos számla helyesbítése
Gyári számos számla mennyiségileg mindkét irányba helyesbíthető, egyéb mezők változása esetén is a megszokott módon.
Átárazás más devizára
Termék átárazás funkció elérhető a rendszer deviza mellett más devizákra is.
Rendelés szállítási határidő tömeges módosítás
Vevői és szállítói rendeléseken tömegesen lehet módosítani a kiválasztott tételek szállítási határidejét.
Füles vevőkereső cím adatokra
Füles vevőkereső ablakban lehetőség van cím adatokra (település, utca, IRSZ) is keresni.
Füles kereső egyedi mezők Enterrel
Füles kereső ablakokban a részletes szűrés funkció Enter billenytűvel is elérhető. Az egyedi mezők között az alapértelmezet a Bármely mező beállítás
Füles kereső tetszőleges méret
Füles kereső ablakok tetszőleges méretűre növelhetőek, felhasználói beállításnként a kívánt méret elmentésre kerül.
Termék darabjegyzék mátrix
Egy felületen van lehetőség áttekinteni, hogy mely termék gyártásához mely termékek tartoznak a darabjegyzékhez.</Description>
Min./Opt./Max. készletinformációk színekkel
Értékesítéskor a Min/Opt/Max készletinformációk színekkel is megjelölésre kerülnek a tétel ablak jobb felső sarkában.
Pénztárbizonylat egyenlegek külön gomb segítségével
Pénztárbizonylatok listáján külön gomb segítségével van lehetőség az egyenleg megjelenítésére.
Számla módosításakor fizetési mód nem módosítható
Nem nyomtatott számla módosításakor a fizetési mód nem módosítható.
Füles keresőablakok méretezési lehetőség
Füles keresőablakaink (vevő, termék, számla, stb.) mérete és pozíciója elmentésre kerül.
Symboogle keresés eredeti bizonylatszámra
Symboogle a bizonylatok eredeti bizonylatszámára is keres
Kedvencek menü csoportosítás nélkül
Lehetőség van a kedvencek menüt csoportosítás nélkül is felépíteni. Ez akkor hasznos, ha minden csoportban csak egy-két menüpontot használunk.
Fizetési mód megjegyzés hossza
Fizetési módhoz tartozó megjegyzés hossza nincs korlátozva 100 karakterben.
Mezők normalizálása
Az adatbázis minden szöveges mezője mentéskor normalizálásra kerül, azaz a kezdő és záró szóköz karaktereket a rendszer levágja, a mezők hosszát pedig az adatbázisban tárolt mérethez igazítja.
Táblázatos árajánlat megjegyzés mező
Táblázatos árajánlat formátumban is megjelenik a megjegyzés mező.
Szerződés mentés és új gomb
Szerződés szerkesztő ablak mentés és új gombbal bővült.
Gyártás másolás funkció
Gyártás bizonylat másolhatósága.
Web-es adatok elérése készletkezelő termékeinkben
Web-es adatok már a készletkezelő termékeinkben is elérhetőek.
Fizetési felszólítás devizánként
Fizetési felszólítás pénznemenként csoportosítva jeleníti meg a számlákat.
Árlista vevőnek
Árlista generálás vevő részére tartalmazza a vevő és vevőcsoport kedvezményeket is.
Hibajelző ablak visszajelzési lehetőség
A végzetes programhibákat kezelő ablakon a felhasználónak lehetősége van saját észrevételt küldeni a hibával kapcsolatosan.
Hibajavítás: Bizonylatok átvételekor csúszka láthatóság
Bizonylat átvevő ablak alsó csúszkája nem volt látható.
Hibajavítás: Vevői rendelések átvétele, ha a raktár mehet mínuszba
Vevői rendelések átvételekor negatív lehetőségű raktárkészlet esetén sem engedte átvenni a készlet feletti mennyiséget.Hibajavítás:
Vevő nélkül lista ár felajánlása
Vevői nélküli bizonylatrögzítéskor a lista ár helyett, a beszerzési árat kínálta fel a rendszer, ha az létezett.
Hibajavítás: ÁFA összesítő mérete kis méret esetén
ÁFA összesítő táblázat kis méretű bizonylat esetén is nagy betűmérettel jelent meg.
Hibajavítás: Rendelés szállítási mód átvétele számlára
Rendelés szállítási módja nem minden esetben került a számlán alkalmazásra.
Hibajavítás: Ár nélküli termékek Gyorsinfo panelen
Gyorsinfo panelen megjelenített ár nélküli termék esetén a további árak gomb hibaüzenetet adott.
Hibajavítás: Nem kitöltött egyedi terméktulajdonságok
Termék egyedi terméktulajdonságok nem kitöltött értékei esetén a rendszer végzetes hibával leállhatott.
Hibajavítás: Árajánlat küldése e-mailben érdeklődőnek
Árajánlat küldése e-mailben érdeklődő részére nem ajánlotta fel az e-mail címet.
Hibajavítás: Vágólap műveletek
Operációs rendszer vágólap műveletei bizonyos esetekben nem tudnak végrehajtódni. Ennek védelmére programunk támogatást nyújt.
Hibajavítás: Költségfelosztás algoritmusok I.
Utólagos költségfelosztás automatikus algoritmusai kerekítési szabályok miatt apróbb eltéréseket hoztak.
Hibajavítás: Költségfelosztás algorimusok II.
Utólagos költségfelosztás automatikus algoritmusai a nem Ft-os számlákat rosszul súlyozva osztották fel.</Description>
Hibajavítás: ELÁBÉ+ gyártott termékek
ELÁBÉ+ listán a gyártott termékek nem minden esetben jelentek meg.
Hibajavítás: Symboogle görgetés
Symboogle eredmények görgethetőségének javítása.
Hibajavítás: MRP szerviz rendelések
MRP nem vette figyelembe a szerviz rendeléseket.
Hibajavítás: Bejövő számla és szállítólevél létező bizonylatszám
Bejövő szállítólevél és számla módosításakor a rendszer hibásan figyelmeztetett arra, hogy létezik már a bizonylat.
Hibajavítás: Egyenlegközlő gyorskiegyenlítések
Házipénztár és bank modul nélküli használat esetén is megjelentek a gyors kiegyenlítések az egyenlegközlőn.
Hibajavítás: Rendelés fizetési napok feltüntetése
Vevői és szállítói rendelések nyomtatásakor a fizetési mód napjainak száma is feltüntetésre kerül.
Hibajavítás: 100% tétel szintű kedvezmény
100% tétel szintű kedvezmény esetén az adatok betöltése nem volt lehetséges
Hibajavítás: Szállítói árak tizedesjegy
Szállítói árak szerkesztésekor a termékhez beállított ár tizedeseket a rendszer nem vette figyelembe
Hibajavítás: Szállítói árak egyediség
Szállítói árak egyediségét a felhasználói felület nem minden esetben ellenőrizte.
Hibajavítás: Árajánlat laptörés
Bizonyos esetekben az árajánlatok az első tétel előtt lapdobást okoztak.
Hibajavítás: Bizonylat tétel import ár nélkül
Ár nélküli tétel adatok importja közben hiba keletkezhetett.
Hibajavítás: Árajánlat másolása
Árajánlat másolásakor újrarendezte az árajánlat csoportokat.
Hibajavítás: Környezetvédelmi termékdíj szállítólevélre
Környezetvédelmi termékdíj a szállítólevélből készült számlán nem került figyelembe vételre.
Hibajavítás: Negatív irányba helyesbített számla stornózása
Negatív irányba helyesbített számla stornózása a készlet mennyiségét nem változtatta.
Előre definiált szerződés paragrafusok segítségével szerződéseket állíthat össze, amelyet a beépített szövegszerkesztővel módosítható. A szerződésekben a behelyettesítő mezők is használhatóak.
Vevő áttekintő adatok
Minden bizonylatlistáról azonnal elérhetőek a vevők összesítő adatai.
Táblázatos árajánlat
Táblázatos árajánlat is szerepel a kiválasztható bizonylatok között.
Villáminformációk frissítése
Villáminformációk frissítése külön gombnyomásra is indítható.
Gyorskeresés a listákon
Minden listán elérhető a Gyorskeresés funkció (ALT+F), amely a listán megjelenített adatokat tudja szűrni bármely mezőre.
Cégadatok helyett céglogó
Megjelenő cégadatok helyettesíthetőek önállóan a céglogóval. A beállítást bizonylattömbönként felül lehet bírálni.
Elmenthető vevői dokumentumok
Beépített szövegszerkesztővel készített vagy külső Word dokumentumként tárolt vevői dokumentumok vevőhöz mentésére rákérdez a rendszer a dokumentum bezárásakor.
Fizetési felszólítás szintekhez külön formátum rendelhető
Fizetési felszólítás sablonok esetén beállítható, hogy az melyik felszólítási szint esetén legyen alapértelmezetten kiválasztva.
Bizonylat megjegyzés alul elhelyezve
Bizonylattömbönként beállítható, hogy a bizonylatokra nyomtatandó megjegyzések a tételek alá kerüljenek-e.
SMS sablon lehetősége
SMS sablonok menthetőek és felhasználhatóak ügyfélhez kapcsolódó behelyettesítő adatokkal.
Egyedi termékjellemzők termékcsoportonként
Egyedi termékjellemzők termékcsoporthoz rendelhetőek.
Egyedi termékjellemzők gyors megadása
Termékcsoporthoz rendelt egyedi termékjellemzők külön ablakon szerkeszthetőek, gyorsabban az eddig módszernél.
Leltárív raktár módosítás
Tételeket tartalmazó leltáríven nem lehet raktárat módosítani.
Fizetési felszólítás példányszám
Fizetési felszólítás példányszám beállítható.
Tömeges termékfelvitel raktári mozgások és bejövő bizonylatok esetében
Drag and Drop tömeges termékfelvitel a raktári mozgások és bejövő bizonylatok esetében is használható.
Termék alapértelmezés: Beszerzéskor új ár rögzítése
Termék alapértelmezésként beállítható, hogy Beszerzéskor új ár kerüljön-e rögzítésre illetve, hogy csak a beszerzési ár kerüljön naplózásra.
Dolgozói pénztár önállóan nem elérhető
Dolgozói pénztár nem rögzíthető, amennyiben nincs céges pénztár rögzítve.
Bank és pénztárbizonylatok számlaszáma
Bank és pénztárbizonylatok tételes listáján megjelenik a hozzárendelt számla száma.
Csatolt dokumentumok csoport átnevezés
Csatolt dokumentumok csoportosításának átnevezését támogató funkció került a dokumentumok ablakra.
Gyorsabb rendezőalgoritmusok
Teljes rendszerre vetítve gyorsabb működés érhető el nagy mennyiségű adat esetén. 1000-nél nagyobb mennyiségű termékcsoport, gyártó, egyedi mező esetén az ablakok megjelenítése lassú lehetett.
Projekt keresése
Projekt kiválasztása bizonylatokon gyorsabban elérhető, mert a menüpont feljebb került.
Termék Gyorsinfo ablakban egyéb árak
Termék Gyorsinfo ablakban a lista ár mellett külön gomb megnyomásával a többi ár is elérhető.
Partner formanyomtatványok mentése
Partner formanyomtatványok mentését a vevőhöz/szállítóhoz a rendszer automatikusan felajánlja. Emiatt a jövőben csak egy partnerdokumentum nyitható meg egyszerre.
Bizományos elszámolás ablakon új gomb
Bizományos elszámolás ablakon az összes gomb minden tételhez beállítja a kint lévő mennyiséget.
Felhasználói tevékenység
Felhasználói tevékenységeket az Eszközök menüben listázni lehet Administrator felhasználóval bejelentkezve.
Munkalap tételek számlázása egyszerűbben
A munkalapon lévő ügyfél igények és készletfelhasználások egy gombnyomással számlázhatóvá tehetőek.
Bizonylat tételek megjegyzés mezőjében használható az ENTER billentyű
A dialógus ablakokra jellemző módon az ENTER gomb bezárja az ablakot. A bizonylat tétel ablakok esetében a megjegyzés mezőben állva ez nem történik meg, helyette – az elvárt – sortörés funkció valósul meg.
Vevői rendelés beemelése készletmozgató bizonylatokra
Vevői rendelés készletmozgató bizonylatra (szállítólevél, számla, postakönyv) való beemelése során a kiválasztó ablakban raktárkészlet és készletfoglalás információ jelenik meg a termékkel kapcsolatosan.
Vevői rendelés beemelése szállítói rendelésre
Vevői rendelés szállítói megrendelésre történő beemelése esetén lehetőség van szűrni azokra a vevői rendelésekre és rendelés tételekre, amelyek elsődleges szállítója a kiválasztótt szállító.
Árlista választható devizanem
Árlista exportálása esetén lehetőség van deviza választására.
Bizományos raktár telephelyhez rendelve
Bizományos raktár ügyfél telephelyhez is rendelhető.
Leltárívek tételes listája
Leltárívek tételes listáján leltárív száma megjelenítésre kerül.
SMS küldése számlához
Számlához és díjbekérőhöz is küldhető SMS, beállítható sablonnal. Ennek célja, hogy felszólító vagy köszönő SMS-t küldhetünk a cégnév és összeg feltüntetésével.
Hibajavítás: Szerződés számlázása
Szerződés számlázása esetén a vevő fizetési módja került felhasználásra a szerződés fizetési módja helyett.
Hibajavítás: Vevő listából számla készítés
Vevők listájából számla létrehozása esetén a fizetési mód és szállítási mód nem került beállításra.
Hibajavítás: Dolgozói e-mail címek
Csak azon dolgozókból lehet választani, akik rendelkeznek e-mail címmel.
Hibajavítás: Vevő árak *-gal való megjelenítése
Vevő árak felajánlásakor egynél több is megjelölésre kerülhetett *-gal.
Hibajavítás: Rontott szerződések megjelenítése
Rontott szerződések árai is megjelentek az árak között.
Hibajavítás: Maximum gyártandó mennyiség megállapítása
Maximum gyártandó mennyiség megállapítása nem volt egyértelmű vevői rendelések részben gyártása esetén.
Hibajavítás: MRP minimum készlethez igazítás
MRP minimum készlethez igazítás nem működött megfelelően.
Hibajavítás: EU adószám ellenőrzés
EU adószám ellenőrzés URL megváltozott, Symbol Ügyvitel nem tudott kapcsolódni a szerverhez.
Hibajavítás: Vevői rendelés gyártása
Vevői rendelés gyártása nem volt lehetséges, a rendszer a megadott mennyiséget rosszul értékelte ki.
Hibajavítás: 5Ft-osan kerekített forrásbizonylatok számlázása
5Ft-osan kerekített forrásbizonylatok számlázása esetén a számlát nem lehetett elmenteni.
Hibajavítás: Árajánlat érdeklődőnek
Érdeklődőnek kiállított árajánlaton nem jelent meg a cégnév.
Hibajavítás: Pénztár nyitóegyenleg kétszer jelent meg
Pénztár nyitóegyenleg kétszer került beszámításra a pénztárbizonylatok listájában.
Hibajavítás: Bizonylat szerkesztő ablakok tétel mozgatás
Bizonylat szerkesztő ablakok tétel mozgatás művelete során a kurzor nem állt a megfelelő helyen.
Hibajavítás: Egyedi nyomtatványok speciális tételadatok megjelenítése
Egyedi nyomtatványok tételes megjegyzései közül a speciálisak nem jelentek meg minden esetben.
Hibajavítás: ÁFA58 és fizetési határidő
ÁFA58 számla esetén hibásan ajánlotta fel a fizetési határidőt a rendszer, ha a fizetési módot állítottuk.
Hibajavítás: Irányítószám keresése településnév alapján
Irányítószám keresése településnév alapján nem működött megfelelően.
Hibajavítás: Dokumentum kategóriák elnevezése
Újonnan létrehozott dokumentum kategóriák nem jelentek meg a kiválasztó menüben.
Hibajavítás: Érdeklődőnek küldött árajánlat e-mailben
Érdeklődőnek kiállított árajánlat is küldhető e-mailben.
Hibajavítás: Előleg számla drag and drop
Előleg számla esetén nem működik a drag and drop.
Hibajavítás: Naptár bejegyzések nem láthatóak
Naptár bejegyzések csak frissítés után voltak láthatóak.
Hibajavítás: Munkalap számlázása mégse gomb
Ha a munkalap számlázásakor a Mégse gombot választottuk, akkor is megjelent a számla.
Hibajavítás: Bankbizonylat ellenőrzött jelző
Bankbizonylat ellenőrzött jelző beállítása nem volt lehetséges, ha a bankbizonylat kiegyenlített egy vagy több számlát.
Hibajavítás: Garancialevél nyomtatása
Garancialevél nyomtatási folyamatában elején ellenőrzi a rendszer, hogy a bizonylat tartalmaz-e garanciális termékeket.
Hibajavítás: Leltár készletinformáció
Leltárívek nyomtatása esetén az elvárt mennyiség megjelenítése nem a gomb benyomott állapota szerint történt.
Hibajavítás: Fizetési felszólítás
Nem Forintos fizetési felszólításon is Ft jelent meg.
]]>Leltár és azon belül leltárívek készíthetőek, kioszthatóak különböző dolgozóknak. Amikor a leltárívek kitöltésre kerültek, kumuláltan el lehet készíteni a készlet korrekciós bizonylatokat.
Szállítói rendelés generálás újabb oszlopok
Szállítói rendelés generálásakor az információs adatok újabb oszlopokkal bővültek: utolsó beszerzés időpontja, szállítója, mennyisége és ára.
Szállítói rendelés feltöltés min./opt./max. készletig
Szállítói rendelés esetén lehetőség van min./opt./max. készletig feltölteni a rendelés tételeket a kiválasztott szállítóhoz.
Irányítószám választás település alapján
Lehetőség van a megadott település alapján irányítószámot választani minden olyan helyen, ahol az irányítószám-település kiválasztást a rendszer támogatja.
Szűrés egyedi mezőkre
Egyedi mezőként definiált adatokra is lehet szűrni a megfelelő listákon.
Termékcímke korlátlan ár nyomtatása
Termékcímkén korlátlan számú ár (bruttó vagy nettó) megjelenítésére van lehetőség.
Symboogle nincs találat
Amennyiben a Symboogle nem ad találatot, azonnal lehetőség van új vevőt, szállítót, terméket rögzíteni.
Beviteli ablakok első mező
Amennyiben a vevő, szállító, termék beviteli ablakokon a kód mező kitöltésre került már, úgy a kurzor a név mezőben villog, megkönnyítve ezzel is az adatbevitelt.
Rendelés rögzítésekor darabjegyzék információ bővült
Darabjegyzékkel rendelkező termékre vonatkozó vevői rendelés készítésekor már részletesebb információk láthatóak a darabjegyzékében szereplő termékek aktuális raktárkészleteiről.
Tömeges számla másolás megjegyzés mező
Tömeges számla másolás funkció használata esetén lehetőség van megjegyzés megadására.
Termékenként beállítható, hogy a termék gyártással kiszolgálandó-e
Termékenként beállítható, hogy a termék gyártással kiszolgálandó-e. Ilyen esetben a vevői rendelések is megkapják ezt a beállítást és nem beszerezni, hanem legyártani kell a terméket. A szállítói rendelés generálása ilyenkor a termék darabjegyzékére vonatkozik.
Kézi kiegyenlítés dátum és megjegyzés
Számla és díjbekérő kézi kiegyenlítésekor van lehetőség kiegyenlítés dátum és megjegyzés adatok rögzítésére.
Pénztárgép árkategória megadási lehetőség
Pénztárgépenként beállítható, hogy amennyiben nincs vevő kiválasztva, milyen árkategória szerint történjen az értékesítés.
Pénztárgép hibajelzés a Symbol Ügyvitel felhasználói felületén is
A pénztárgép műveletek esetén előforduló hibák (termék nem található, nincs a termékhez ár rendelve, stb.) az ügyviteli rendszer felhasználói felületén is megjelennek egy automatikusan eltűnő ablakban 5 másodperc időtartamra.
Biztonsági mentés távolról is
Távoli szerveren lévő adatbázis is menthető biztonsági mentés segítségével.
Biztonsági mentés adatbázis frissítés előtt
Adatbázis frissítése vagy DEMO adatbázis újraépítése előtt lehetőség van biztonsági mentést készíteni a jelenlegi adatbázisról. Ezzel egyidőben a frissítés el is halasztható, nem azonnal és automatikusan fut le.
Hibajavítás: Bizonylat sorszám
A nem 1-ről induló bizonylat sorszámozás esetén előfordulhatott, hogy a rendszer mégis 1-ről indította a sorszámokat.
Hibajavítás: Szállítói rendelés generálás kézi termék
Szállítói rendelés generálásakor a kézzel rögzített termékekre nem a beállított raktár készlete jelent meg, hanem a céges készlet.
Hibajavítás: Symboogle dátumok
Symboogle a dátumok értelmezésekor nem vette figyelembe a nem valós dátumokat, például a 2010/34/56 szöveget is megpróbálta dátummá alakítani.
Hibajavítás: Azonnali vevőrögzítés fizetési mód átírás
Azonnali vevőrögzítéses számla kiállítás esetén a már létező és kiválasztott vevő fizetési módját is átállította a rendszer.
Hibajavítás: Termék gyári szám jelleg tömeges beállítása
Termékek listáján bizonyos esetben nem volt lehetőség tömegesen állítani a gyári számos működés módját.
Hibajavítás: Vonalkód megjelenítése a szállítóleveleken
Hibásan, csak a számlán volt engedélyezhető a vonalkód feltüntetése opció. Már minden bizonylattípuson megjeleníthető szövegesen.
Hibajavítás: Nem Ft-os díjbekérő számlázása
Nem Ft-os díjbekérő számlázása bizonyos esetekben nem volt lehetséges.
Hibajavítás: Termékcímke nyomtatás 1500db felett
Több, mint 1500 termékhez termékcímke nyomtatása esetén hiba fordulhatott elő.
]]>Lehetőség van gyári számok kezelésére bejövő és kimenő oldalon. Termékenként választhatunk a szigorú és engedékeny gyári szám kezelés mellett. Lekérdezhető a gyári számok története, az aktuálisan készleten lévő gyári számok. A gyári számok megjeleníthetőek szállítólevélen és számlán egyaránt.
Garancialevél
Készletkezelő rendszereinkhez elérhető a garancialevél nyomtatása. A szállítólevélen vagy számlán szereplő garanciális termékek a garancialevélen megjelennek.
Beszerzési azonosító kezelés
Lehetőség van beszerzési azonosítók rögzítésére a bejövő oldalon, majd beszerzési azonosítók közül választani értékesítési oldalon. A beszerzési azonosítók az értékesítési/készletmozgató bizonylatokon megjelennek és kereshetőek. Emellett az aktuálisa raktárkészlet beszerzési azonosító nézetben is megjeleníthető, ilyenkor az adott napon belül lejáró termékek mennyiségi és raktári elhelyezkedése is lekérdezhető.
Módosítható bizonylatok
Kimenő és bejövő bizonylatok a jogszabályi előírásoknak megfelelően módosíthatóak.
Szállítói árak kezelése
Szállítónként van lehetőség rögzíteni a beszerzési árakat MRP modulunkban. Az árbetöltés lehet kézi felvitel és tömeges árimport is.
Legkedvezőbb szállítói árak felhasználása
Szállítói rendelések összeállításakor lehetőség van a legolcsóbb szállítótól megrendelni a terméket, a szállító által korábban megjelölt áron és devizában. A szállító által közzétett készletinformációk is további lehetőséget kínálnak a megfelelő ár kiválasztására.
Kapcsolat diagnosztika
Eszközök menüben található Kapcsolat diagnosztika menüponttal ellenőrizhető az adatbázishoz való kapcsolódás stabilitása és sebessége.
Rendelés készletfoglalás tételenként állítható
Vevői rendelés készletfoglalás tételenként állítható. Ezzel megoldható, hogy a rendelések között prioritásokat állítsunk fel, a feltétlenül kiszolgálandó rendeléseket előtérbe helyezve.
Szerviz rendelés
Szerviz munkalap előéleteként szerviz rendelések rögzíthetőek a rendszerben. Ezek később átemelhetőek munkalapra, mint vevői igények.
Kampány promóciós szöveg árajánlatokon
Futó kampányok promóciós szövegei a hozzájuk beállított megjelenési valószínűségnek megfelelően megjelennek az árajánlatok záró szövegeiben.
Projekt hozzárendelése kampányokhoz
Kampányokhoz projekt rendelhető. A projekt alatt kerülnek kimutatásra a hozzárendelt kampány(ok) bevételei, kiadásai.
Akciók hozzárendelése kampányokhoz
Kampányokhoz vevői akciók rendelhetőek. A vevői akciók csak akkor kerülnek alkalmazásra, ha a kampányban történik az értékesítés.
CRM Kampányokhoz promóciós szöveg rendelhető
CRM Kampányokhoz promóciós szöveg és megjelenési ráta rendelhető. Az aktív kampányok promóciós szövegei a beállított ráta alapján az árajánlatokon megjelennek.
Új CRM kimutatások
CRM szempontból fontos, új kimutatások jelentek meg: Nem vásárló vevők, akik NEM vásároltak egy adott időszakban egy terméket vagy termékcsoportot; illetve nem rendszeresen vásárló vevők, akik valamilyen terméket vásároltak, de egy másikat (folyamatos kellékanyag) már nem.
Emlékeztető rögzítése érdeklődőhöz
Naptár nézetben emlékeztetőt is lehet rögzíteni érdeklődőhöz.
Emlékeztető automatikus rögzítése érdeklődőhöz
Új érdeklődő rögzítésekor felhasználói beállítások függvényében emlékeztető automatikus rögzítésére van lehetőség.
Árajánlat kiállítása érdeklődőkhöz
Érdeklődőknek is van lehetőség árajánlatot kiállítani, nem kell előtte vevővé konvertálni azt. A már konvertált érdeklődők árajánlatai azonnal számlázhatóak is.
Minden modul elérhető a DEMO verzióban
Symbol Ügyvitel termékcsaládunk minden modulja elérhető a DEMO verzióban.
Rendelés rögzítésekor darabjegyzék információ
Darabjegyzékkel rendelkező termékre vonatkozó vevői rendelés készítésekor lehetőség van a termék darabjegyzékében szereplő termékek aktuális raktárkészleteit lekérdezni.
Új előleg számla külön menüpontban
Könnyebb működtetés érdekében a főablakon külön menüpontban érhető el az előleg számla készítése funkció.
Termékek listája elsődleges szállítóra szűrve
Termékek listáját, termék aktuális árak listáját lehet elsődleges szállítóra szűrni.
Új termék esetén árak felvitele gyorsabb
Új termék esetén egy új ár felvitel gyorsabb lett a CTRL+N billentyű használatával.
Vonalkód megjelenítési lehetősége a bizonylatokon
Bizonylattömbönként beállítható, hogy a nyomtatványokon a termékek vonalkódja feltüntetésre kerüljön-e.
Érdeklődő DEMO adatok
CRM Extra modul esetén érdeklődőket is lehet DEMO adatként a rendszerbe illeszteni.
Fekvő nyomtatványok
Minden bizonylathoz kiválasztható a fekvő formátum, amely A4-es méretű fekvő és fekvő kisméretű nyomtatást tesz lehetővé.
Árkategória nevek módosítása
Rendszer jellegű árkategória nevek (Beszerzési ár és Lista ár) is módosíthatóak.
EU értékesítés a számlán
EU értékesítés esetén ez a számlán feltüntetésre kerül.
EU adószám online ellenőrzése
EU értékesítés esetén a közösségi adószám ellenőrzésre kerül. Beállítható, hogy tiltás vagy csak figyelmeztetés keletkezzen nem érvényes adószámmal történő vásárlás esetén.
EU adószám online ellenőrzése bevitelkor
EU adószám ellenőrzése a vevő szerkesztő és számla kiállító ablakon is lehetséges. Ilyenkor további információkat kapunk a vevőről és az adószám érvényességéről.
Termékcsoport alapértelmezett jellemzői
Termékcsoport alapértelmezett jellemzői közül a Szolgáltatás/Termék beállítás csak akkor állítja ezt a tulajdonságot, ha be van állítva, hogy hatással legyen a cikkre.
Ár beviteli ablak ársorrend
Ár beviteli ablakon az ársorrend százalékos értékben csökkenő.
Üzleti lehetőség állapot esély % hozzárendelés
Üzleti lehetőség állapothoz %-os esély rendelhető. Állapotváltozáskor az esély a beállított értéknek megfelelően beállításra kerül.
Termék import megjegyzés fájlból
Termék import esetén, amennyiben a megjegyzés mezőben egy létező fájl neve van, a megjegyzés szövegét a fájlból emeli be.
Termék dokumentum importálás fájlból
Termék dokumentumok importálásának lehetősége import varázslóval.
Levelezési név beállítási lehetősége
Partnerenként nem csak levelezési cím, hanem levelezési név is beállítható, amely a borítékon feltüntetésre kerül.
Árlistákon a bruttó érték is megjeleníthető
Termék aktuális árak, Termék aktuális árak és készlet illetve a Mennyi pénzem áll benne kimutatás beállítás függvényében alkalmas Nettó/Bruttó/Mindkettő ár megjelenítésére.
Naptár nézet dolgozó szűrés
Naptár nézet dolgozóra szűrhető, illetve választható a teljes (minden dolgozó) nézet.
Termék és vevőforgalmi statisztikák szűrése
Termék és vevőforgalmi statisztikák szűrése a teljesítés dátumára vonatkozik az eddig kiállítás dátuma helyett.
Lomtárban lévő elemek
A lomtárban lévő vevő és termék elemek esetén a név mellett a vevő/termék kódja is megjelenik.
Hibajavítás: ÁFA58§ számla esetén fizetési határidő
ÁFA58§ számla esetén fizetési határidő lehet a számla kelténél korábbi dátum.
Hibajavítás: Gyors termékinfó ENTER
Gyors termékinfó ENTER-rel nem működött, csak egérrel való megnyomással.
Hibajavítás: Partner dokumentumok nyomtatása
Partner dokumentumok nyomtatása közben hiba fordulhatott elő.
Hibajavítás: Naptárbejegyzések listájának oszlopai
Naptárbejegyzések listájának oszlopai közül hiányzott a partner/érdeklődő.
Hibajavítás: Jelszócsere ablak
Jelszócsere ablak elrendezése hibás volt.
Hibajavítás: Főablak kedvencek menü
Főablak kedvencek menüje néhány elemet több alkalommal jelenített meg, bizonyos esetekben cím nélkül.
Hibajavítás: Bizonylattömb kezdősorszám
Bizonylattömbönként beállított kezdősorszámok új évben nem a megadott értékről kezdődtek, hanem nulláról.
Hibajavítás: Díjbekérő megjegyzés másolása számlára
Díjbekérő megjegyzés nem került másolása számla kiállításakor.
Hibajavítás: Előleget tartalmazó számla stornózása nem működött
Nem minden esetben lehetett stornózni az előleget is tartalmazó számlát.
Hibajavítás: Szállítói rendelés generálás egyedi mezők
Szállítói rendelés generálás egyedi lekérdező mezők nem minden esetben adtak jó értéket.
Hibajavítás: Főmenü felépítése közben villogás
Főképernyőn megjelenő főmenü felépítésekor a menüpontok bizonyos esetekben villogtak.
Hibajavítás: Értékesítéskor tétel adatok
Értékesítéskor a tétel adatok között megjelentek a kézzel lezárt szállítói megrendelések is, mint beérkező mennyiség.
Hibajavítás: Árajánlat szabad készlet
Árajánlat kiállításakor rosszul jelent meg a szabad készlet mennyisége.
]]>Drag and Drop módszerrel sok adat feladható a lista ablakokról. A feladott adatok (termék, vevő, szállító, stb.) beilleszthetőek a vevő, termék kereső mezőkbe, a darabjegyzék illetve vevői/szállítói kódok listákra. Ezen kívül pedig egérrel is lehet szűrőfeltételeket állítani a lista ablakokon.
Csomagküldés modul
Postakönyveken keresztüli csomagküldés modul
CRM+ modul
CRM adatok teljes körű kezelése beleértve az érdeklődők (lead), üzleti lehetőségek (oppotunity) és kampányok (campaign) tömeges adatkezelését, külső importját, exportját.
Környezetvédelmi termékdíj modul
Környezetvédelmi termékdíj nyilvántartása
Dual screen működés
A program alkalmas dual-screen környezetben való működtetésre is. Az ablakok a főablakkal megegyező monitoron jelennek meg és mentik el pozíciójukat. Az elmentett pozíciók automatikusan korrigálásra kerülnek, ha az elmentett képernyő nem érhető el (például visszatértünk egy kijelzős működésre).
DEMO intelligens modulválasztó
DEMO modulválasztónk sokkal intelligensebb lett, lehetőség van a modulokról azonnal részletes információt kapni, a modulokat azonnal kipróbálni, a kívánt modulok árát rögtön megjeleníteni és akár rögtön megvásárolni.
Forrásbizonylatok kiválasztása
Forrásbizonylatok kiválasztásakor (szállítólevélre, számlára való beemeléskor) lehetőség van bizonylattömb szerinti szűrésre.
Ár nélküli szállítói rendelés lehetősége
Lehetőség van ár nélküli szállítói rendelés elkészítésére és nyomtatására.
Bizonylatkiállítás fizetési mód
Bizonylatkiállításkor a fizetési módok a napokkal együtt jelennek meg.
Infopanel egy kattintás
Főablakon megjelenő info panelen nem dupla kattintással, hanem sima kattintással működik.
Termék képgaléria
Termékekhez megjeleníthető a képgaléria, amely a csatolt dokumentumok közül a kép típusúakat egy előnézeti ablakon együtt megjeleníti.
Előnyomtatott csekkes számla és díjbekérő nyomtatványok
Csekkes számla és díjbekérő nyomtatványok esetében lehet választani posta által előre nyomtatott papírformátumot is.
Alapértelmezett bizonylat-színek visszaállítása
Alapértelmezett bizonylat-színek visszaállítására van lehetőség a rendszerbeállítások ablakon.
Termékkép értékesítéskor
Felhasználónként beállítható, hogy a termék képe értékesítéskor megjelenjen-e a tételszerkesztő ablakon.
Termékkép nagyíthatósága
Termékbeviteli ablakon a termék képe, ha kicsinyítve lett, rákattintva kinagyítható.
Ügyfél nyomtatványok egyedi mezők
Ügyfél nyomtatványokon, email üzeneteken az Enterprise verzió egyedi mezői is megjeleníthetőek.
Gyorsabb termék aktuális árak lista
Termék aktuális árak (és készlet) lista gyorsabb lett.
Csak a készleten NEM lévők
Csak a készleten lévők’ jellegű szűrések mindegyike kiegészítésre került egy ‘Csak a készleten NEM lévők’ szűréssel.
További bizonylat nyelvek
Vevői és szállítói rendelés a korábbi Magyar-Angol és Magyar-Német nyelvek mellett Angol és Német nyelven is elérhetőek. A termékek különböző nyelvi változatainak megadásakor is 4 féle megnevezés adható meg.
Bizonylat e-mailben küldése listáról
Bizonylat listákról a nyomtatás műveletéhez hasonlóan email üzenet is küldhető a bizonylat kiállítása és mentése után is.
Divízióra történő szűrés
Minden bizonylat és bizonylatétel a projekt mellett divízióra is szűrhető, ezáltal ügynöki, dolgozói értékesítés elszámolás valósítható meg.
Bank és házipénztár egyenleg változás bizonylatrögzítéskor
Bank és házipénztár bizonylat rögzítésekor megjelenik a jelenlegi és az új (várható) egyenleg értéke.
Tömeges termékmódosítás: Aktív-Inaktív
Termékek aktív-inaktív jellegét lehet tömegesen módosítani.
Számlakísérő
Számlatömbönként beállítható, hogy készüljön-e a számla példányai után egy összesített számlakísérő, amely a devizás értékeket Foritntosítva jeleníti meg és a könyvelőnek leadható.
Vevő és szállító lista ország és megye
Vevők és szállítók listáján az ország és megye adatok megjelennek.
Akciós árak kedvezmény
Akciós és szerződéses árak esetén a kedvezmény értéke nem kerül alkalmazásra.
Nyomtató választás azonnali nyomtatás esetén
Számos művelet használ azonnali nyomtatást (számla és egyéb bizonylatok stornózása). Ilyen esetekben lehetőség van nyomtatót választani.
Általános választó ablak módosulás
Általános választó ablakunk (bizonylattömb, stb.) is felvette a Windows Vista stílust.
Partner és termék másolás
Partner és termék másolása esetén, ha az automatikus kódkiosztás be van állítva, akkor az új partner vagy termék új kódot is kap.
Hibajavítás: Árimportálás hiba
Árimportálás során, hosszú termékkódok esetén adatbetöltési hiba keletkezhetett.
Hibajavítás: Hierarchikus törzsadatok
agy elemszámú hierarchikus törzsadatok esetén az átmozgatás művelete nem minden esetben ellenőrizte helyesen az alá-fölé rendeltséget.
Hibajavítás: Dolgozói pénztár megszüntetése
Dolgozói pénztár megszüntetésére (dolgozó törlésére) nem volt lehetőség.
Hibajavítás: Nettó kerekítés
Bizonylatok nettó kerekítése pontosításra került.
Hibajavítás: EU tagság ellenőrzése
0%-os EU ÁFA kulcs használatához már nem szükéges az EU tagság, elég ha a vevő közösségi adószáma kitöltésre került.
Hibajavítás: Adatbázis változás esetén új termékkulcs beírása
Régi verziójú adatbázison futtatott verzió esetén.
Hibajavítás: Egygépes profitkimutatás hiba
Egygépes telepítés esetén a profitkimutatás hibát jelzett.
MRP lezárt rendelések
MRP modul a kézzel lezárt rendeléseket is felajánlotta beszerzésre.
MRP felhasználói fogyás statisztikák
MRP modul felhasználói fogyás statisztikái ismétlődő értékeket tartalmaztak.
Vevő és szállító egyedi kód mátrixok
Vevő és szállító egyedi kód mátrix ablakon nem mutatták az alternatív termékkódot és nem frissültek automatikusan.
Utólagos felár nem működött
Bizonylatokon, utólagosan adható, csoportos kedvezmény felárként nem működött.
Hibajavítás: Bejövő bizonylatokon bizonylatszám
Bejövő bizonylatokon a rendszer által generált bizonylatszám nem jelent meg.
Hitelkeret rendelés és készpénzes számla
Vevő hitelkeret beállítások esetén a rendelés és készpénzes számla engedélyezettségét a program nem kezelte megfelelően.
Pénztárbizonylat nyitóértékének kezelése
Pénztárbizonylat nyitóértékének kezelése bizonyos esetekben rosszul működött.
Hibajavítás: Számlák listája csatolt dokumentumok
Számlák listáján a csatolt dokumentumok duplán szerepelt.
Hibajavítás: Bejövő szállítólevél és számla tételes megjegyzés
Bejövő szállítólevél és számla tételes megjegyzések nem jelentek meg.
Hibajavítás: Táblázat színek korrekciója
Táblázat színek elvesztek, ha a kijelölt sornak háttérszíne volt.
Hibajavítás: Utalás lista
Utalás listán a 0,- Ft-os tételek bizonyos esetben láthatóvá váltak.
Hibajavítás: Gyűjtőszámla stornó
Gyűjtőszámla stornózáskor a teljesítés dátuma nem jelent meg helyesen.
]]>A teendőket saját magához is feljegyezheti vagy más kollégáknak is kioszthatja. A kiosztott teendők emlékeztetőként a rendszerbe kerülnek, azok határidejére a Symbol Ügyvitel figyelmezteti a felhasználókat.
Az emlékeztetők és partnerkapcsolatok tetszőleges részletességű naptár nézeten megjeleníthetők.
Lehetőség van formanyomtatványok kitöltésére vevő vagy szállító adatokkal. A formanyomtatvány előállításához használhatja a beépített szövegszerkesztőt vagy betölthet DOC/DOCX fájlokat. Mindkét esetben adatmezőket helyezhet el a dokumentumban.
Beállítások/Törzsadatok/Partner/Partner formanyomtatványok
A formanyomtatványok sablonba betölthetők meglévő World dokumentumok vagy a beépített RTF szerkesztővel szerkeszthetőek adatmezők beillesztésével.
]]>Projekt beállítása és használata
Projekt/Új projekt
Projektet partnerhez rendelhetünk
A Projektek listáját lekérve közvetlenül állíthatunk ki bizonylatokat a műveletek menüpont alatt.
Számlázáskor projekt megadása
Divízió beállítása és használata
Beállítások/Törzsadatok/Divíziók
Divízió tételenként megadása számlázáskor
]]>A csatolt dokumentumokat kategóriákba sorolhatja. Így például termékek esetén elkülönítheti a felhasználói kézikönyveket, egyéb termékleírásokat és a termékhez tartozó képeket, videókat.
]]>