Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: áfatörvény) 164. § (1)-(4) bekezdései alapján, amennyiben az adóalany a rá vonatkozó adó-megállapítási időszakban ugyanannak a személynek, szervezetnek több, számlakibocsátási kötelezettségre jogalapot teremtő ügyletet teljesít, akkor a termék beszerzőjével, illetve a szolgáltatás igénybevevőjével való előzetes megállapodás alapján számlakibocsátási kötelezettségének gyűjtőszámla kibocsátásával is eleget tehet. Ezen kötelezettségének az adóalany legkésőbb a rá vonatkozó adó-megállapítási időszak utolsó napjáig, de legfeljebb az attól számított 15 napon belül köteles eleget tenni.

A fenti jogszabályi rendelkezésnek megfelel az az eset is, ha a felek például úgy állapodnak meg, hogy kéthetente készítenek gyűjtőszámlát az azon időszak alatti egyedi teljesítésekről, de megfelel az a megoldás is, hogy havi bevallásra kötelezett számlakibocsátó esetében csak havonta készítenek gyűjtőszámlát, vagyis mindig az adó-megállapítási időszak végén. A jogszabály szövegéből tehát nem következik az, hogy egy adó-megállapítási időszakban csak egy gyűjtőszámla készülhetne, pusztán azt mondja ki a rendelkezés, hogy ilyen tartalmú megállapodás esetén egy adó-megállapítási időszakban legalább egy gyűjtőszámlának készülnie kell.

Az adó-megállapítási időszakonkénti egynél gyakoribb gyűjtőszámla kibocsátásának szükségessége esetén – ahogy a gyűjtőszámla kibocsátása esetén általában – szükséges, hogy a felek előzetes megállapodása az ilyen, adó-megállapítási időszakon belül történő többszöri gyűjtőszámla kibocsátására is kiterjedjen. Az áfatörvény 164. § (2) bekezdéséből nem következik az előzetes megállapodás írásbeli formájának kötelezettsége, azonban a felek közötti megállapodás tartalmának későbbi bizonyíthatósága szempontjából célszerű az írásban történő megállapodás.

 

Gyűjtőszámla kezelése Symbol ügyvitelben

Gyűjtő számlára szállítólevél átvétele

Elkészült számla